Gyerekkel a tengeren – Lopar, Rab szigete több felvonásban

Pár nyarat lehúztam úgy az Adrián bérelt apartmanokban három gyerekkel, hogy egy hét „pihenés” után fáradtabban jöttem haza, mint amikor elindultunk.

Ehhez ma már semmi kedvem, én is nyaralni megyek!

Akinek van gyereke, tudja, hogy a kicsik születésével átrendeződnek a prioritások, és hiába írja minden szakirodalom, hogy te is pihenj, kapcsolódj ki, neked is jól kell magad érezned, mégis nehezen találtuk meg azt a megoldást, ami mindenkinek jó.

A gyerekek miatt már eleve olyan helyszínt választottunk: Rab szigetén Lopart, amit gyerek nélkül tuti nem választanék.

Itt olyan a tenger, hogy több kilométert gyalogolsz befelé, de még mindig csak bokáig ér a víz…

Szóval igazán gyerekbarát a strand: van sekély víz, homokos part, játszóterek, árnyékos fekvőhelyek, éttermek, mini golfpályák és trambulinok, sőt a parttól távolabb még egy pici vidámpark is kisvasúttal, vurstlival, bazárral.

Itt béreltünk évről évre apartmant, hol szebbet, hol lepukkantabbat, mikor hogy jött ki.

Apartmanos üdülésünkkor a nap úgy kezdődött, hogy lebattyogtam a pékhez friss pékáruért, majd vissza a szerzeményekkel. Gyorsan reggelit készítettem, és egy rakás szendót megkentem, becsomagoltam tízóraira. Felpakoltuk a cuccainkat: babakocsi, napernyő, matrac, sátor, homokozó játékok, stb…és lehurcolkodtunk a partra. Miután végigkentem mindenkit 50 faktoros krémmel, beosztottam a férjemmel, hogy ki megy messzebbre (ahol legalább már derékig ér a víz….) a nagyobbakkal, és ki marad a parton homokozni a kicsivel, illetve mikor cserélünk…

Tizenegykor már pakoltunk, mert erősen tűzött a nap, felbumszliztunk a szállásunkra, ahol főzhettem az ebédet. (Étteremmel is próbálkoztunk, de mire kijött a pincér, majd jó fél óra múlva a kaja, addig a kölkök lebontották a díszletet, vagy bealudtak, sőt, sokszor meg sem ették, amit rendeltek…) A kicsit ebéd után altatni kellett, közben a nagyokat csendes programmal lekötni. Alvás után négy körül ismét lecuccoltunk, és pancsiztunk, homkvárat építettünk, fagyiztunk. Majd vacsorakészítés, mosogatás és takarítás várt rám, amíg a férjem altatott.

Esti kimaradás stornó (max 1 alkalommal), mert a kicsi elaludt ugyan a babakocsiban, de a nagyok úgy felpörögtek a bazársor látványától és a helyi mini vidámpark és vurstli élményétől, hogy másnap délig aludtak volna.

Az apartmanban nagyjából ugyan azt csináltam, mint itthon: főztem, mostam, takarítottam, gyerekeket szórakoztattam, csak limitált segítséggel: háztartási eszközök nulla: se porszívó, se mosógép, se mosogatógép, edény 2-3 db, sőt az egy nyomorult felmosó lavór is körbejárt az apartmant bérlő családok között…

Csak a csodaszép helyszín kárpótolt, meg az, hogy tudtam, a gyerekek legalább jól érzik magukat.

Egy idő után megelégeltem, és kértem a férjem, hogy menjünk szállodába, ahol mindezt a macerát helyettem a személyzet csinálja meg: nem nekem kell kézzel kimosnom a törölközőkből a homokot, nem én rohangálok a pékhez meg a gyümölcsöshöz, meg a kisboltba, hogy aztán egy vacak rezsón porból készült makarónit egyek, vagy az otthonról hozott, lefagyasztott pörköltet és töltött káposztát kanalazzam napokig…

Igen, beismerem, ahogy öregszem, egyre hisztisebb és kényelmesebb leszek. Szállodát akartam!

És megérte: az első szállodás tengerparti nyaralásunkkor szintén Loparra mentünk, de olyan érzés volt, mintha először nyaraltam volna. Már attól kipihentebb lettem, hogy nyugiban reggeliztünk, mert a gyerekek a terülj-terülj asztalkámról azt választottak, amit szerettek volna, így nyafogásmentesen indult a nap.

A szálloda közel volt a parthoz, ezért nem kellett úgy felpakolnunk, mintha egy túlélő túrára indultunk volna…

A mai napig hálásan gondolok arra az aranyos takarító nénire, akit éjszaka azért riasztottunk, mert a kicsi összehányta az ágyat, és ő kedvesen, megjegyzés nélkül cserélte az ágyneműt. Még másnap is megkérdezte, hogy jobban van-e a gyerek…

A hotelben animátorok is dolgoztak, így a csendespihenő alatt csak lekísértem a nagyokat a mini-klubba, ahol rajzoltak, játszottak, gyurmáztak, társasoztak a többi gyerekkel. Este is volt minidiszkó, sőt vetélkedő is a gyerekeknek, ami kilencig tartott, rendesen kifárasztotta őket, altatni sem kellett.

Ugyanott voltunk, mint korábban, mégis teljesen más élmény volt nekem, és azt hiszem a férjemnek is, mert egy sokszor morgós, kapkodós, rohangálós feleség helyett (legalább azon a héten) egy türelmes, nyugis, mosolygós asszonykát kapott.

És ismeritek a mondást: „happy wife, happy life!”