Miles & Meals

Így néz ki egy barlang, ami kagylókkal van kirakva

Egész pontosan 4,6 millió kagylóból. Nem lehetett kis munka! Sőt, hogy még izgalmasabb legyen, a mai napig nem tudni a barlang (The Shell Grotto) mikor épült és kik, milyen célból építették.

shell_grotto_-margate

Angliában, Kent megyében, egy Margate nevű kis tengerparti városban bukkantak erre a rejtélyes barlangra 1835-ben.

A helyi iskola igazgatójának gyerekei egy üreget fedeztek fel játék közben, és szóltak édesapjuknak. Az igazgató (James Newlove) kötélen leeresztette a legkisebb fiát, aki gyertyával a kezében körbenézett a barlangban. Amikor felhúzták, alig akarták elhinni azt, amit a kisfiú mesélt az odalent látottakról. 

A területet az igazgató egyből megvette, és pár évre rá már turisták ezei keresték fel ezt a misztikus helyet.

grotto

A barlang huszonegy méternyi kacskaringós labirintusból áll, amely egy hatalmas terembe vezet, melyet mintegy 185 négyzetméternyi kagylókból kirakott mozaik díszíti. A folyosókon futó minták, ábrák között állatok, virágok képeit, csillag- és szívformát is fel lehet fedezni, de vannak, melyeket istennőknek látnak, vagy az élet fájának.

heart

A barlang építésének pontos idejét a mai napig nem tudják, a kagylók színe a gázláng lámpa használata miatt eléggé megfeketedett, a turisták miatt pedig rengeteg kagyló megkopott, letört, vagy éppen hiányzik.

mysterious_shell_grotto_9

Annyit azonban tudunk, hogy a kagylók zöme megtalálható a Brit-szigetek környékén, de azért van pár egzotikus példány is a Karib-szigetekről. 

Margate-Shell-Grotto

A kagylóbarlang építésének célját is a mai napig homály fedi. Ősi templom, vagy valami titkos szekta gyülekezőhelye? Esetleg csempészek rejtekhelye, vagy templomos lovagok titkos találkozóhelye?

seance-in-the-grotto

A válasz máig ismeretlen, ez pedig még vonzóbbá, izgalmasabbá teszi. Extrém esküvőket is szoktak itt tartani.

shell-grotto-married-couple

Ha még többet szeretnétek tudni a kagylóbarlangról, akkor itt a The Shell Grotto honlapja.

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!