Miles & Meals

Városi séta édesség-túladagolással

Az „Édes élet” kóstolókkal tarkított gasztrotörténeti séta során információból és édességből sem lesz hiány.

nyito

Szülinapi ajándékba kaptam sétajegyet az Édes élet – habkönnyű belvárosi sétára. A túra háromórás volt, így kellett is az a plusz energia, amit a cukrokkal, csokikkal vittünk be.  De ne kövessék el azt a hibát (amit én), hogy reggelizés nélkül vágnak bele a városi sétába, mert a végére „cukorsokkot” kapnak.  Ja, és víz is kell. Rengeteg!

nyaloka

A séta során történelmi áttekintést kaptunk, melyből megtudtuk, hogy az első édességekről, a mézbe mártott dióról és manduláról már az 1001 éjszaka meséiben is írtak.

A cukornád kelet felől érkezett Európába, és olyan drága volt, hogy a patikákban aranyárban árulták grammját!

Mátyás és Beatrix esküvőjén (1476-ban) a hetedik fogás égetett cukorból készült kert volt, melynek a kerítésén madárkák fészkeltek. 

matyas

Amerika felfedezése után a tengerentúlon tömegesen ültettek cukornádat, így már azokról az ültetvényekről is érkezett cukor. 

kakao

 

Cortez pedig Mexikóból kakaóbabot hozott magával Spanyolországba, ahonnan Franciaországba és Olaszországba is elterjedt a kakaó.

 

Akkoriban a csokoládé nem volt édes, ital formában élénkítőszerként fogyasztották kis mennyiségben. Csupán a 18. században kezdtek el táblás csokoládét gyártani.

 

 

1789-ben egy német kémikus rájött, hogyan lehet cukorrépából olcsón cukrot előállítani, innen kezdve már az átlagember is meg tudta venni a cukrot, és a cukrászatok fellendülése is ennek köszönhető.

A pesti kávéházi élet a 19. század végén, a 20. század elején élte fénykorát. A polgári réteg kedvenc sütije a kugler, mai néven a minyon volt. A háborús idők alatti pénztelenségben nagy kincsnek számított.  

A Kecskeméti kapunál állt  Weisz Péter sütödéje, ő kalácssütő mester volt. Lehetett kapni nála ampullás üvegekben szörpöket is, mely úgy nézhetett ki, mint manapság az olcsó röviditalok. A Kecskeméti utcában volt Dobos C. József üzlete is, akinek a világkiállításra készített tortája a vajas krém miatt újdonságnak számított. Akkoriban nem tudták megoldani a sütemények hűtését, és a vajas krém tovább elállt, jobban szállítható volt.

dobos

Dobos C. József szakácskönyvéről is ismert volt, valamint akkoriban ő számított a legjobb „cateringes”-nek; a 24 fogásos, 200 fős bankettekre tőle lehetett bérelni az étkészletet, evőeszközöket.            

Miközben ezt hallgattuk, betértünk a Cukorka üzletbe

berhaz

Sajnos olyan sokan voltunk a csoportban, hogy ennyien nem fértünk be a pici üzletbe, így csak váltásban jutottunk be az üzletbe. Jól bevásároltunk nyalókákból, cukorkákból majd továbbállottunk.

cukor_4

Az Astoria szálló kávézójába is benéztünk, miközben idegenvezetőnk elmesélte a szálloda történetét. Az 1918-as őszirózsás forradalom idején itt volt a gróf Károlyi Mihály vezette Nemzeti Tanács székhelye. Később a kommunista direktórium vezetői költöztek ide.

A történelem pedig ismétli önmagát, mert 1944-ben a Gestapo is ide tette a főhadiszállását.

A kávéházi rész a 20-as évek art deco stílusát tükrözi. Ide még egy kávéra visszatérek, hogy alaposabban megnézhessem a díszes belső teret!

astoria

A Szentkirályi utca egyik bérházába is bementünk, ahol megismerhettük, a korabeli háziasszonyok hogyan készítették a diótortát.

A Stühmer csokoládé volt gyárát is megtekintettük, a felirat helye még mindig látszik. A betonban lévő kör alakú lenyomatok a kakaós hordók nyomai.

hordok

Rövidke séta után a Zsinagóga oldalánál lévő csokiboltba mentünk, illetve elé, mert ide se fértünk be. A csokoládékóstoló során chilis, szatmári szilvás, sós mogyorós és málnás csokikat kóstolhattunk.

csokik

A séta a belvárosi Auguszt cukrászdában zárult, ahol elmesélték a cukrászda történetét tortenet és egy tál aprósütemény mellett kipihenhettük a hosszú séta fáradalmait. 

aprosuti

A túra végén egy ici-pici hiányérzetem volt; a háromórás séta után mindenki kipurcanva ült a cukrászdában, de az aprósütik mellé kávét nem kaptunk. Mindenki külön-külön rendelte magának. Kár, hogy ez nem fért bele a sétajegy árába. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!