Míg a „Galaxis útikalauz stopposoknak” rajongóinak a 42 a világegyetem, meg minden lényeges kérdésre adott választ jelenti, addig az Egyesült Arab Emírségekben ez a szám idén egy ötnapos ünnepi hétvégét jelentett.
Dubajban élő barátaim sorait teszem most közkinccsé, akik az ott zajló ünnepségsorozatról számolnak be. Mert volt ám mit ünnepelniük!
Negyvenkét esztendővel ezelőtt jött létre ez az állam, és a nemzet létrejöttét minden évben megünneplik.
Mivel december 2-án írtak alá a hét emírség sejkjei az egyesülésről szóló dokumentumot, a helyi alkotmányt, minden év december második napja ünnepnap, a Nemzet Napja (National Day).
A helyi családok hagyományosan együtt töltik ezt a napot, vagyis találkozik a nagycsalád.
Meglátogatják egymást a távoli testvérek es unokatestvérek, arab ételeket készítenek otthon vagy éppen egy étteremben foglalnak maguknak különtermet.
Nevetés, beszélgetés, gyerekzsivaj, helyi zene… Piknikeznek a mesterséges, bőséggel locsolt zöldellő parkokban, vagy éppen a tengerparton, akár éjszakába nyúlóan.
A családi rész mellett természetesen van azonban hivatalos ünnepségsorozat is.
Mivel a nemzet jelkepe a négyszínű, piros-fekete-fehér-zöld lobogó, minden hivatalos és magánépületen (a lakóházakon is) óriási nemzeti lobogók láthatóak, az autók motorházteteje nemzeti színekre van festve, a futballmeccseken látható sálakat hordja mindenki, kokárdához hasonló nemzeti színű kitűzőkkel és sapkákkal.
Együtt éneklik a himnuszt, megemlékeznek az államalapító Zayed sejkről és dicsőítik Allahot és a prófétát, megköszönve ajándékukat, az életet.
A nemzeti ünnep során egyszerre gondolnak vissza arra, hogy kevesebb, mint fél évszázad alatt az egyik legszegényebb régióból az egyik leggazdagabb országgá lettek.
A teve, a datolya, a vadászsólyom, a nemzeti viselet a büszke múlt jelkepei, a hihetetlen infrastruktúra és gazdagság a jelené. A jövő pedig óriási terveket és beruházásokat jelent.
Mindezeken túl idén a december másodikát megelőző hét utolsó munkanapját, csütörtököt (itt a péntek és a szombat a hétvége) is iskolaszüneti nappá nyilvánították és az ország egyik jelképéről, a világ legmagasabb épületéről, a Burdzs Kalifáról óriási tűzijáték kezdődött, ugyanis a megelőző szerdán Dubaj nyerte meg a 2020-as világkiállítás szervezésére irányuló pályázati kiírást Sao Paulo, Izmir es Jekatyerinburg előtt.
Az ország történetének legelső olyan eseménye lesz ez, ahol az egész világot hivatalosan vendégül látják majd.
Ennek alkalmából óriási fejlesztések várhatóak, új utak, bővülő repülőtér (amelynek első érkező utasszállító járata október végén a Wizzair Budapestről érkező gépe volt), új városrészek, parkok, tavak születnek majd – szó szerint a sivatag közepén. Különböző sport- és kulturális események (szupersztárok koncertjei, nemzetközi filmfesztivál, sportautó bemutatók) váltják majd egymást emellett 2020-ig.
A világkiállítás után pedig a stratégiai cél az, hogy az ország házigazdájává váljon a világ legnagyobb és legjelentősebb eseményeinek. A közeli Katar a labdarúgó világbajnokság helyszíne lesz a következő évtizedben, erre tehát nem fognak pályázni. De a legújabb pletykák szerint a nyári olimpiai játékok megrendezésére igen…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: