Amikor én még kislány voltam, nem volt gumicukor a boltban. Viszont helyette volt zselés cukorka, amiről először a cukrot kellett leszopogatni, hogy hozzáférjünk a ruganyos rágcsa részhez. Az ünnepek fénypontja pedig az volt, amikor a keresztanyukám saját fejlesztésű mézeskalácsát ehettük, mivel annak a tetején nem a klasszikus dió, mandula, vagy tojásfehérjés máz volt, hanem zselé.
Most már bevallom, egy-egy mézes tetejéről én rágtam le a zselés cukrot, de a tesóm kezdte!
Itt az eredeti recept keresztanyukám szakácskönyvéből:
Hozzávalók:
Elkészítés:
A meleg mézben feloldjuk a vajat.
A lisztbe beleszitáljuk a szódabikarbónát és a fahéjat. Ízlés szerint lehet bele szegfűszeget vagy citromhéjat is tenni. Elkeverjük, majd egy halmot készítünk. A halom közepébe egy krátert vájunk. Abba tesszük a tojásokat (1 egész és 2 sárgája), majd a tojások tetejére lisztet szórunk.
A kráter mellé egy árkot is készítünk, abba öntjük bele a mézes vajat. Ezt összegyúrjuk.
(A tojásra azért kell lisztet szórni, hogy ne rántottát kapjunk, amikor a tojás a forró mézzel találkozik.)
Fél cm vastagságúra kinyújtjuk a tésztát, kis pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. A tetejére lehet diót is tenni, de szerintem a zselé sokkal jobb. Ha nem pektines zselét veszünk, hanem zselatinost, akkor elolvad és szétfolyik a zselés cukor.
Előmelegített sütőben 175 C-on halvány barnára sütjük.
Ha kihűlt, már ehetjük is! Reméljük, Karácsonyra is marad.
