Az utcákon járva nap mint nap elhaladunk mellettük, de legtöbbször oda sem nézünk. Mert éppen rohanunk vagy, mert nem is tudjuk, hogy ott vannak, esetleg a történetük ismerete nélkül nem tűnnek olyan érdekesnek a szobrok. Pedig érdemes szemügyre venni őket.
Magyarország? Á igen, Puskás Ferenc – hangzik sokszor külföldön. Az Aranycsapat 2006-ban elhunyt csatárát, a mai napig hatalmas tisztelet övezi itthon és külföldön egyaránt. Tavaly tavasszal, a születésének 86. évfordulóján, teret neveztek el róla Óbudán (így a Bécsi út és a Dereglye utca kereszteződése Puskás Öcsi tér lett), ahol felavatták a sportoló első egészalakos szobrát. Az alkotást egy fénykép alapján készítették el, amin gyerekekkel focizik. Özvegye elmondása szerint sokszor előfordult, hogy megállították az utcán, hogy játsszon velük és ő mindig szívesen dekázott egyet-kettőt, akár akkor is, ha éppen öltönyben és nyakkendőben volt. Ezt hivatott megörökíteni a szobor is. A főalakot Pauer Gyula- , a mellékalakokat Tóth Dávid szobrászművész készítette.
Legenda lengi körül a Thököly út egyik erkélyéről figyelő nőalakot ábrázoló szobrot. Állítólag egy asszony hosszú ideig ott várta a háborúban szolgáló kedvesét, ám a férfinek halálhírét keltették, a nő pedig belehalt a bánatba, pedig a gyászhír nem volt igaz, a katona hazatért és szobrot állíttatott hűséges asszonya emlékére. Ez a történet már több mint száz éve kering, különböző változatokban. Azonban az erkély valójában nem is erkély, csak egy kiugró faldarab, emiatt inkább egy másik történet tűnik valósnak: a házat Ybl Lajos tervezte és a fiától – aki Párizsban látott hasonlót – kapta az ötletet, hogy egy szoborral díszítse az épületet.
Akár mennyi is az igazság a megható legendából a szobor különleges dísze a háznak és az utcának egyaránt.