A mátyásföldi Ikarus gyár mellett gyakran elsuhanok, és mindig szomorúan látom, hogy a gyerekkoromban aranykorát élő gyárból mi maradt: lepusztult épületek, üres gyárudvar, piszkos, poros csarnokok. Idén lenne 120 éves az Ikarus.
A világ negyedik legnagyobb autóbuszgyárából már csak ennyi maradt.
Én képekkel szeretném megidézni a múltat, de ha kíváncsiak vagytok az Ikarus fénykorára, azt az Indexen olvashatjátok el. A gyár hanyatlását pedig a Totalcar totál jól feldolgozta.
Az Ikarus sportpálya után bejutottunk az egykori művelődési házba.
Az Ikarus saját újságot is adott ki, 18 000-es példányszámban.
Rengeteg klub működött itt, valamint színházterem
és diszkó
Rövid sétát követően bejutottunk az Ikarus gyár területére, ahol az évtized legtuskóbb portásai fogadtak minket: üvöltöztek, hogy tegyük el a kamerákat és a fényképezőket. A terület nagy része izraeli tulajdonban van, állítólag ezért volt tilos a fényképezés. (?)
Végre bejutottunk az egyik csarnokba.
Szálló por, pár szétszerelt roncs és festékszag fogadott.
Azt is megtudtam, hogy a csuklós busz előtt ilyen utánfutókat kapcsolatak a járatokra. Ebben nem a csomagok utaztak…
A csarnokban várt ránk egy gyönyörű veterán busz.
Csodás farral 😀
Az volt az Ikarus túra fénypontja, amikor felültünk erre a régi modellere. Ez még a születésem előtt készült. Távolsági járatként működött.
A buszról annyit, hogy nagyon hangos a motor, de az ülések kényelmesek, és – kapaszkodjatok meg – működő Herendi lámpákkal van felszerelve.
A busszal tettünk egy kört a gyár területén, ahol nagyon vagány utcanevek vannak. A kedvencem a „Fényező út”, de azt pont nem sikerült elkapnom.
A gyárlátogatásra sok egykori dolgozó is eljött, fejből fújták, melyik csarnokban mi zajlott, hogy tárolták a gumikat, hol az akkumulátorokat. Bangó Margit is itt dolgozott raktárosként. (Ő sajnos nem jött el :D.) Galambos Dorniával viszont találkoztunk…
A gyári “rally” után járatot cserélünk, és felültem a hathúszasra.
Az első döbbenetet a retro plakátok okozták. Jót szórakoztam rajtuk.
A második döbbenet a műbőr ülés volt, amire leültem, és odaragadtam. Ez már ismerős érzés volt. Ilyenen már utaztam gyerekkoromban.
Viszont legnagyobb örömömre kiderült, hogy a buszok egy lakodalomba mennek Budára, úgyhogy visszavisznek minket a HÉV megállóba. REPESZTETTÜNK ötvennel!!!
Annyira szuper volt, nem tudtam nem röhögni azon, hogy hörög a motor.
Az 55-ös pedig maga volt a „Showstopper”: szinte megállt a forgalom, az emberek az autóikból kihajolva fotózgatták a járművet.
Búcsúzóul kis kék Ikarus nagy gázzal és csilingelve tovasuhant, és pedig sajnálom, hogy ennyi volt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: