Miles & Meals

Vácrátóti arborétum: már a látványától is feltöltődsz

Az egyik legszebb hazai botanikus kert, mely ősszel szemet gyönyörködtető pompában várja a látogatókat.

szuper_kep

Egy szép napsütéses őszi napon érdemes elutazni Vácrátótra, ha lehet édes kettesben, hogy lassan andaloghassatok a sárga, narancs és rézvörös lombok alatt, hallgathassátok a talpatok alatt susogó levelek hangját, és élvezhessétek a bágyadt napsugarak simogatását.  

lombok_alatt

Mi három gyerekkel mentünk, úgyhogy romantikus andalgásról szó se lehetett, inkább próbáltuk őket egy csapáson terelgetni, hogy hárman ne háromfelé szaladjanak. Az egyik a kis vízimalomhoz akart menni, a másik a kacsákat szerette volna megetetni, a harmadik meg folyton lemaradt, mert gyűjtögette a színes faleveleket.

vizes

Ugyan a figyelmünk egy részét lekötötte az aprónép fegyelmezése, de a maradékkal azért sikerült nekünk is észrevenni a park szépségeit. Egy hatalmas séta után kellemesen kifáradtunk és feltöltődtünk. (De azért titokban remélem, hogy egyszer kettesben is eljutunk ide…)

paletta

 Akit érdekel Magyarország leggazdagabb botanikus kertjének története, és a kert állat- és növénygyűjteményei, az ide kattintva részletesen olvashat róla.

A kétórás sétánk alatt a kert felét se tudtuk bejárni, és nem tudtunk betelni a látvánnyal.

szinek_jo

Ebben a posztban inkább a kert őszi hangulatát szeretném sok fotóval megmutatni, hogy ti is el tudjátok képzelni, milyen érzés volt a napfényen sétálni. 

napsugaron_lepkedunk

Úgyhogy jöjjön még több kép: 

csonak

pad

piros_jo

kacsa

haz

piros

japan_kert

A fotók nem tudják visszaadni a természet igazi színeit, ezért a csodáért el kell menni Vácrátótra!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. fodorréka says: (előzmény @cvitamin)

    Szia. Köszönöm a hozzászólást! Nyáron is kinézünk, hátha hozzánk is odamerészkedik egy mókus. Amúgy se tudtuk teljesen bejárni a kertet, nagyjából a felét láttuk most.

  2. cvitamin says:

    Nyáron is gyönyörű az arborétum. Családommal mókusokat etettünk és csodálatos a növények sokszínűsége. Gratulálok a fotók készítőjének, ez motivál bennünket arra, hogy a közeljövőben megnézzük őszi pompájában tündöklő parkot.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!