Miles & Meals

A dánoknál van a boldogság receptje

Blondes have more fun! Úgy tűnik beigazolódott a mondás, miszerint a szőkék jobban élvezik az életet. A legfrissebb boldogságkutatás listájának élén ugyanis a skandináv országok végeztek: Dánia legelöl, picit lemaradva Norvégia, harmadiknak becsúszott Svájc, negyedikként végeztek a hollandok, ötödiknek pedig a svédek. Magyarországot alig találtam meg: a lista végén, a 110. helyen szerepel.

Kis_Hableany

Na de most vissza a dánokra. Egész nap azon pörögtem, hogy miért pont ők nyernek zsinórban a boldogságindexen.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Hiszen ott sokkal kevesebbet süt a nap, és tudjuk, hogy kevesebb napsütés több depi.

Viszont ennek az elméletnek teljesen ellentmond, hogy a sok napsütéssel és trópusi tengerpartokkal rendelkező országok egyáltalán nem az élbolyban találhatók, sőt a top 10-ben lévő országok közül mind hideg, havas téli éjszakákra számíthatnak, ez alól csupán Ausztrália a kivétel.

 

 

Hideg van, de mégis boldogok, … akkor biztos sokat isznak – gondoltam, bár az is közismert, hogy a skandináv országokban igen borsos áron lehet alkoholhoz jutni. Alkoholizmus terén pedig a magyarok bőven rávernek a dánokra, hiszen ebben dobogósak lettünk. Nálunk a felnőtt lakosságra 16 liter alkohol jut éves szinten, míg a dánoknál ez 13 liter.  Habár sörben erősek, mégsem az alkoholban kell keresni a választ.

 

happiness_kaja

 

És mi van, ha az étel a megoldás kulcsa. Az vagy, amit megeszel?

Találtam egy klassz írást a dánok szokásos ételeiről, de számomra a mediterrán kaja sokkal izgalmasabb, mint a skandináv halleves, halsaláta, halpástétom, sült hal, és halkeksz.

Viszont a táblázatból kiderül, hogy a legfinomabb ételek hazái, a spanyolok (38. hely), az olaszok (45. hely), a görögök (70. hely) is csúnyán lemaradtak a nyugat-európai országoktól.

 

 

Na jó, mi van a szellemi táplálékkal, mondjuk a dán kultúrával? Hans Christian Andersen meséi mind gyönyörűek, de olyan szívszorítóan szomorúak, hogy például az egyik leghíresebb karácsonyi mesét, „A kis gyufaárus lány” -t nem mertem felolvasni a gyerekeknek, mert biztos elbőgném magam a történet közepén. Shakespeare legismertebb tragédiájának a hőse is egy dán királyfi, Hamlet. Tőle tudjuk azt is, hogy „valami bűzlik Dániában.”

Lars von Trier filmjeiről sem a felhőtlen boldogság jut eszembe, nem beszélve arról, hogy a skandináv krimik annyira jók, hogy az amerikaiakról már teljesen leszoktam!

krimi

Már csak egy közhely jut eszembe, amit a boldogsággal kapcsolatban emlegetni szoktak, mégpedig a „pénz nem boldogít”. A boldogságkutatók egyik kulcsfontosságú adata a GDP/fő volt, és tényleg vannak nálunk sokkal csóróbb országok, akik messze előttünk járnak. Viszont a kutatás a boldogság index emelkedését illetve csökkenését is vizsgálta 2005-2007 és 2010-2012 között. Az Európai Unió tagállamai közül azon országokban mutatható ki jelentős boldogság-csökkenés, amelyeket erősen megrázott a gazdasági válság, és megszorításokra kényszerültek. Amúgy a magyarok is egyre boldogtalanabbak, vagy ahogy  Csernus Imre fogalmazta meg: „Egy gyönyörű országban élünk, búval baszottan”.

happiness_kek

 

A GDP-n kívül még öt fontos tényezőt vizsgáltak, amelyek meghatározzák a boldogságunkat.

 

Ezek az egészségesen eltöltött várható élettartam, az hogy van-e valaki/valami, akire/amire számíthatunk, mennyire érzékeljük a korrupciót, mennyire gyakran találkozunk nagylelkűséggel, és mennyire érezzük azt, hogy mi irányítjuk az életünket, és szabadon dönthetünk.

 

Azt hiszem ez utóbbi lehet a titok nyitja, de el kellene utaznunk Dániába, hogy ellessük, ők hogyan csinálják.

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!